Egy véletlen találkozás az asztalosműhelyben
A napsugarak lustán szűrődtek át a műhely ablakán, miközben Anna izgatottan lépett be az ajtón. Az öreg asztalos, Béla, már a munkapadja mellett ült, szerszámai rendben sorakoztak előtte.
„Jó reggelt, Béla bácsi!" – köszönt Anna vidáman. „Sürgősen szükségem lenne egy beltéri ajtóra. Tudna segíteni?"
Béla elmosolyodott, és közelebb tolta a szemüvegét az orrán. „Hogyne tudnék! De pontosan mire gondolsz? Milyen stílusra, anyagra?"
Anna egy pillanatra elgondolkodott. „Valami egyszerű, de elegáns megoldást szeretnék, ami illik a nappalimhoz. És persze, a beltéri ajtó tokkal együtt készülne el.”
„Megnézzük, mit tehetünk!” – mondta az asztalos, miközben felállt, és a műhely hátsó részébe indult, ahol különböző faanyagokat tartott. „Ez a tölgydarab jól bírja az időt, és gyönyörű erezete van. Mit szólsz hozzá?"
Anna érdeklődéssel követte, megérintette a fa sima felületét. „Ez tényleg szép! De még valamit szeretnék kérdezni. Az ablak ajtóval kapcsolatban van tapasztalata? Egyszerűbb lenne, ha a két nyílászáró stílusban passzolna egymáshoz.”
„Természetesen! Sokan kérik, hogy az ajtók és ablakok harmonizáljanak. Tudok segíteni az egységes megjelenés megteremtésében. Mit szólnál, ha előbb terveket készítenénk, majd később visszatérnél, hogy átnézzük őket?”
„Ez remekül hangzik!" – bólintott Anna. „Van valami, amit addig is tennem kellene?"
Béla egy papírt vett elő, és gyorsan felvázolt néhány opciót. „Mérjed le pontosan a nyílásokat, ahová az ajtó kerül, és gondold át, milyen színeket szeretnél. Amint kész vagy, hozz vissza mindent, és továbblépünk."
Anna elmosolyodott. „Köszönöm, Béla bácsi! Nagyon várom, hogy lássam a kész művet."
„Én is, kedveském! Hidd el, az otthonod ékessége lesz ez az ajtó."
Anna elköszönt, majd kilépett a műhelyből. A napfény ragyogott a közeli mezőn, miközben tele volt reménnyel a közelgő átalakulás iránt.
